Vélemények

Főoldal / Vélemények

Egy új úton kezdtem el járni. Életmódot váltottam, az étkezésben, a mozgásban, és lélekben. Magabiztosabb, határozottabb lettem, mint a munkában, úgy a magánéletben is. Már tudok NEMet mondani.

Beszámoló megtekintése

Zinszki Mónika

Életem második legjobb döntését ( az első a feleségem volt ) hoztam meg 2011. októberében, amikor felvállaltam a műtétet, és az előzetes vizsgálatok után kés alá, akarom mondani laparoszkop alá feküdtem.

Beszámoló megtekintése.

Radnai Mihály

1996 óta tudtam a cukorbetegségemről, tablettával kezelték, de egyre romlott az állapotom, így 2010-re látókörbe került az inzulin használatának lehetősége is. Ekkor adódott a lehetőség, hogy első lehessek a magyar gyomor-bypass műtétesek sorában. Igen gyorsan döntöttem, mivel az inzulin adagolását további tragédiának éltem volna meg. Ugrottam a sötétbe, pontosabban csak hagytam magam megmenteni… 2010. február 18-án operált meg Mohos Főorvos Úr, majd 6 nap kórházi kezelés után hazamentem. Rendszeres orvosi kontroll mellett szinte ijesztő mértékű fogyás indult meg, persze ez volt a cél.

Beszámoló megtekintése.

M. László

14 hónapja volt a műtétem, azóta 60 kg-ot fogytam. Ugyan még volna fölösleg, amitől meg kéne szabadulnom, de a kezdés nagyon biztató és további edzéssel tudom, hogy el fogom érni a kívánt célt. Mielőtt döntöttem volna, sokat nézelődtem, érdeklődtem másféle lehetőségekről, de egyik sem volt ennyire biztató, minden más módszernél sok olyan dolog volt felsorolva, amit a műtét után tilos enni/csinálni.

Beszámoló megtekintése.

K. Nóra

Néhány tény a gyomorbypass műtét kapcsán:

  • Testsúlyom gyerekkoromtól kezdve magasabb volt az átlagnál.
  • Vérnyomásom gyógyszeres kezelésre szorult az elmúlt néhány évben. Vércukrom elérte a 17-es csúcsot, inzulint még nem használtam. Testsúlyom a műtétet megelőzően 140 kg volt.
  • 2010.11.03-án gyomorbypass műtéten estem át, melyet Dr. Mohos Elemér végzett.
  • A műtétet követő egy-két hét lábadozás után ( kórházban töltött idő: 5 nap), fokozatosan javult a közérzetem, és az egészségi állapotom.
Beszámoló megtekintése.

H. József

2010.09.15-én volt Laparoscopos Roux Y Gastric Bypass műtétem, a Veszprém Megyei Kórházban. A műtét előtti testsúlyom 120 kg, testmagasságom 163 cm, BMI: 45,24 volt. A beavatkozás előtt számos súlyosnak mondható betegséggel küzdöttem (cukorbetegség, magasvérnyomás-betegség, izületi- és derékfájdalom, depressziós magatartászavar) melyek nagy részét az elhízás okozta. Az elmúlt másfél évben a súlyom 70-73 kg-ra csökkent. A cukorbetegségem nagymértékben javult, 4*10 insulin egység helyett ma 2*5 insulin egység elegendő, melyhez az eddig szedett gyógyszer (Meforal) sem szükséges már.

Beszámoló megtekintése.

F. Zsófia

A műtét utáni napok csak kicsit voltak kellemetlenek, fájdalmaim nem voltak, és a sebek is gyorsan gyógyultak. Már 2 nap múlva sétáltam a
kórházban. Természetesen az evés nem ment gyorsan. Furcsa is volt, hogy pár kanál levestől már jól lakott érzésem van. Az első hetekben úgy étkeztem, lassan megfontoltan, evés közben pedig nem ittam, vagy előtte, vagy utána. 2010. októberben, mikor kijöttem a kórházból már 110kg voltam, december végén 85kg, 2011. februárban 76kg, áprilisban 70kg. Most, 2012 márciusban 60kg vagyok!

Beszámoló megtekintése.

W. Renáta